Kommunista kislexikon

1945. évi választások
1945 novemberében Magyarországon demokratikus, többpárti, szabad választásokat rendeztek, amelyeket a nyugati hatalmak is elismertek. A választásokon a Független Kisgazdapárt győzött és tett szert a szavazatok abszolút többségére 57,03%-kal. Második lett a Szociáldemokrata Párt 17,41, harmadik a Magyar Kommunista Párt 16,95 és negyedik a Nemzeti Parasztpárt 6,87%-kal. Az előzetes megállapodások szerint koalíciós kormány alakult a fentebb felsorolt négy párt részvételével, amelyben a kulcstárcákat – például a belügyminiszterit – a kommunisták szerezték meg.

1959-es amnesztia
„A gyors politikai és gazdasági konszolidáció” 1959 tavaszán tette lehetővé az első részleges közkegyelmet. Az 1959: 12. számú tvr. alapján elsősorban a viszonylag rövidebb időtartamú büntetésre ítéltek szabadultak; valamint az ítélet időtartamára való tekintet nélkül a fiatalkorúak, illetve azok, akiknél ezt alapvető emberiességi szempontok indokolták (idősek, várandós nők, kisgyermekes anyák stb.). Ugyancsak elhagyhatták a börtönt azok az 1956 utáni speciális bíróságok (statáriális, népbírósági stb.) által elítéltek, akik „szabadságvesztés-büntetésük végrehajtása során a megjavulás komoly jeleit mutatták”. Ekkor szabadult a statáriális perekben fegyverrejtegetésért elítéltek nagyobb csoportja.

1960-as amnesztia
1960. április 1-jén újabb részleges közkegyelemre került sor „felszabadulásunk 15. évfordulója alkalmából”. Ahogy a többi, úgy ez az amnesztia sem kizárólag az 56-os elítélteket érintette, a 2. §. például a világháború után háborús vagy népellenes bűncselekmény vádjával elítélteket szabadította ki, amennyiben büntetésükből már legalább tíz évet letöltöttek.

1963-as amnesztia
A kül- és belpolitikai események 1963-ban tették lehetővé az 56-os elítéltek „nagy” amnesztiáját. A kubai válságon túljutó szuperhatalmak és a szocializmus alapjainak lerakását deklaráló MSZMP kölcsönösen hajlottak a rendezésre. A már 1960-ban megkezdődött szigorúan titkos tárgyalások eredményeképpen az USA javaslatára 1962 őszén levették az ENSZ Közgyűlésének napirendjéről a magyar kérdést, U Thant főtitkár pedig meghívást kapott Budapestre. Azonban még ekkor sem bocsátott és kegyelmezett meg a kádári hatalom minden 56-osnak, több megszorító rendelkezés gondoskodott arról, hogy közülük számosan – több száz ember – továbbra is börtönben maradjon. Miközben kiszabadultak a börtönből a háborús bűnösök, ha büntetésük kétharmad részét már letöltötték, és minden megszorítás nélkül visszanyerték szabadságukat azok, „akik hatalmukkal visszaélve, a szocialista törvényességet megsértették”, a rendelet kizárta a visszaesőnek minősítettek 56-osokat, vagyis azokat, akiket 1951 után már egy alkalommal – akármilyen váddal – végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek. Kizárták azokat is, akiket ugyan a forradalomban való részvételükért, de különösen súlyos minősítésű köztörvényes vádak (gyilkosság, rablás stb.) alapján (is) ítéltek el. Így a fegyveres felkelők túlnyomó része börtönben maradt, és azok a sorállományú katonák is, akik november 4-én parancsra felvették a harcot a szovjet csapatokkal. Végül nem vonatkozott az amnesztia az 1957. május 1-je után elkövetett hűtlenség vádjára sem, így továbbra is börtönben maradtak azok, akik e dátum után fordultak elítélt vagy éppen bíróság előtt álló felkelők védelmében valamely nemzetközi szervezethez. A kutatás jelenlegi fázisában még nem merjük állítani, hogy pontosan tudnánk a dátumot, mikor szabadult az utolsó 56-os, volt aki 1974. május 14-én hagyhatta csak el börtönét, de valószínűleg nem ő volt az utolsó.

Adminisztratív módszerek
A hatósági kényszereszközök eufém megnevezése. Adminisztatív intézkedésről beszéltek, amikor büntetőjogilag jártak el a munkából későkkel vagy a selejtet termelőkkel, vidéken a beadási- és egyéb kötelezettségeket nem vagy nem időre teljesítőkkel stb.

ÁVH - Államvédelmi Hatóság
„Ne csak őrizd, gyűlöld!” /Rákosi/ Az ÁVH 1948 szeptemberében alakult meg, részben titkosan működő politikai rendőrség volt. Jogelődei a PRO (Politikai Rendészeti Osztály) és az ÁVO (Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya) voltak 1945 eleje és 1948 szeptembere között. Az ÁVH hírhedt volt kegyetlenségéről és különösen durva módszereiről. Hivatalos célja a kommunista rendszer ellenfeleinek üldözése, illetve a rendszer és vezetőinek védelme volt. A háttérből Rákosi Mátyás által mozgatott szervezet a kommunista párton belüli hatalmi küzdelmek részese, a politikai leszámolások fő eszköze és végrehajtója is volt egyben. Két ÁVH-s börtön működött Budapesten, az egyik az Andrássy út 60-ban, az ÁVH székházában, amelyhez pincebörtön is tartozott, illetve a Belgrád rakpart 5-ös szám alatt, amely szintén rendelkezett pincebörtönnel. Az Andrássy út 60-ban ma a Terror Háza Múzeum található.

Beszolgáltatási rendszer
A megtermelt javakból az államnak be kellett szolgáltatni bizonyos mennyiséget. Aki nem tette, azt „közellátás szabotálásáért” megbüntették.

Békekölcsön
Az 1950-es években Magyarországon bevezetett sajátos megtakarítási forma. Lényege, hogy az állam elvárta minden dolgozó állampolgártól, hogy évente nagyjából az egyhavi fizetésének megfelelő összegért békekölcsönt jegyezzen, ezáltal segítse az államot a „békéért folyó küzdelemben”. A békekölcsönért nem kamat járt, hanem sorsoláson húzták ki a nyerteseket, akik kisebb-nagyobb nyereményben részesülhettek, esetleg a kötvény névértékét kapták vissza. A békekölcsön, bár egy megtakarítási forma volt, a kötelező jellege miatt egyfajta bújtatott adóként működött, célja az ún. „szocialista tőkefelhalmozás” volt, hogy legyen az államnak pénze az újjáépítésre, valamint a nehézipar és a hadsereg erőltetett fejlesztésére.

Bolsevik
Az orosz bolsinsztvo [többség] szóból: az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt forradalmi (kommunista) szárnyának, illetve tagjainak elnevezése. A párt II. kongresszusán (1903) Londonban a párt szervezeti szabályzatának kérdésében tartott vita során a forradalmi irányvonal képviselői, a bolsevikok Lenin vezetésével többségi támogatást kaptak a kisebbségben maradt mensevikek („kisebbség”) platformjával szemben. A bolsevik szó 1918 és 1952 között az orosz-szovjet kommunista párt hivatalos nevének része, a bolsevizmus pedig a marxizmus–leninizmus elmélete és a forradalmi munkáspártok (kommunista pártok) által alkalmazott gyakorlata egészen a második világháborúig.

Csengőfrász
A közgondolkodásba az 1950-es években került be a „csengőfrász” fogalma. Ez alatt azt az eljárást lehetett sejteni, amikor az ÁVH emberei – többnyire az éj leple alatt – becsöngettek, majd berontottak a kiszemelt lakásába, és elhurcolták az áldozatot. A ház előtt többnyire egy fekete, Pobeda típusú autó várakozott a kiszemeltre.

Desztalinizáció
Sztálin 1953 márciusában bekövetkezett halála után indult folyamat, amelynek lényege, hogy a kommunista rendszer alapjait nem érintve felszámolják, illetve megszüntetik a rendszer azon kirívó és durva törvénytelenségeit – koncepciós perek, kényszermunkatáborok, a vezér személyi kultusza stb. –, amelyek Sztálin nevéhez fűződtek. A desztalinizáció érdekessége, hogy több kelet-európai kommunista országban – de a Szovjetunióban is – leginkább azok kívánták vezetni ezt a folyamatot, akik maguk is súlyosan felelősek voltak a sztálini időszak törvénysértéseiért. Az a felismerés motiválta őket, hogy finomítani kell az eszközökön, mert ha ezt nem teszik meg, akkor társadalmi robbanásra lehet számítani. Volt, aki a saját hatalmát kívánta ezzel stabilizálni, vagy politikai létét biztosítani. A desztalinizáció következetes véghezvitele egyik kelet-európai kommunista országban és a Szovjetunióban sem történt meg, elakadt harmad- vagy félúton. (Volt, ahol meg sem kezdődött, például Albániában.)

DISZ - Dolgozó Ifjúság Szövetsége
A Magyar Dolgozók Pártja vezetése alatt álló országos és egységes ifjúsági szervezet, amely 1950 júniusában alakult. Soraiban a 14–25 év közötti fiatalokat tömörítette. Az egységes ifjúsági tömegszervezet létrehozásával a kommunista párt célja az volt, hogy teljes ellenőrzése alá vonhassa az addig különböző szervezetekre tagolódott ifjúsági mozgalmat, valamint hogy a fiatalokat az úgynevezett népi demokratikus rendszer híveivé nevelje, és végrehajtassa a pártnak az ifjúságra vonatkozó határozatait. Emellett a DISZ biztosította az MDP személyi állományának utánpótlását is. A DISZ felépítése teljes egészében megegyezett az MDP felépítésével, ugyanolyan hierarchizált és centralizált szervezet volt. A DISZ központi napilapja a Szabad Ifjúság volt, ezenkívül hetilapot is adott ki. Az 1956-os forradalom idején a DISZ felbomlott, helyét és szerepét 1957 tavaszától kezdve a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) vette át.

Doktrinér
Általában valamely politikai elmélet híve, aki a realitásokkal kevéssé számolva a valós helyzettől elvont, elméleti szabályokhoz mereven ragaszkodik.

Egypártrendszer
A kommunista hatalomgyakorlás szovjet típusa, amikor formailag egy párt – a kommunista párt –, valójában annak néhány vezetője irányítja az országot oly módon, hogy a politikai és a gazdasági szféra minden területét teljes ellenőrzése alatt tartja. A polgári demokráciától eltérően az országot érintő mindennemű döntés nem a kormányüléseken vagy a parlamentben születik, hanem a kommunista párt központi vezetésében. A parlament és a kormány másod- vagy harmadrangú szerepet játszik, tevékenysége mindössze arra korlátozódik, hogy a pártközpontban meghozott döntéseket közzétegye és végrehajtsa. A kommunista egypártrendszer egyik változata az úgynevezett áltöbbpártrendszer, amikor a kommunista párt mellett más pártok is léteznek, ezek azonban a kommunista párt csatlósai, amelyek elfogadják annak vezető szerepét, és politikai tevékenységük jórészt csak a puszta létükre korlátozódik. Egypártrendszer állt fenn például a Szovjetunióban, Magyarországon, Romániában és Albániában, áltöbbpártrendszer Lengyelországban, a Német Demokratikus Köztársaságban, Bulgáriában és Csehszlovákiában.

Ellenforradalom
„A politikai hatalom jellegében beálló reakciós fordulat, illetve az ezt célzó megmozdulás. Hátterében mindig a társadalmi haladás feltartóztatásában érdekelt osztályok és társadalmi rétegek érdeke áll. Klasszikus formája, amikor a történelmileg haladóbb társadalmi-gazdasági rendszert képviselő osztály államhatalmát döntik meg a megelőző társadalmi formáció visszaállítása céljából (például a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság leverése), vagy erre tesznek kísérletet (például az oroszországi ellenforradalmárok 1918–1921 között). (Forrás: Munkásmozgalom-történeti Lexikon. Szerk.: Vass Henrik. Második, javított és bővített kiadás. Budapest, 1976. 151-152. l.)

Elnöki Tanács
A szovjet Legfelső Tanács mintájára hozták létre Magyarországon 1949-ben, a köztársasági elnöki intézmény helyett. Az Elnöki Tanács a korábban a mindenkori köztársasági elnököt megillető jogok mellett az évente négyszer ülésező országgyűlés szünetei közötti időszakokban többé-kevésbé az országgyűlés funkcióját is átvette, s bár például törvényeket nem hozhatott, de törvényerejű rendeleteket igen. Az Elnöki Tanács tagjait az országgyűlési választások után az új parlament választotta (rendszerint újjá). Vezetője az Elnöki Tanács elnöke, aki a fentebb felsorolt jogkörökből következően meglehetősen széles jogosítványokkal rendelkezett. Az Elnöki Tanács elnöke általában tagja volt az MDP/MSZMP vezető testületeinek is.

Építőtábor-mozgalom
A KISZ által kezdeményezett mozgalom célja a fiatalság nyári szünidejének „gazdaságilag hasznos” eltöltése volt. „Védtük a békét és építettük a szocializmust! A nyári táborok többnyire mezőgazdasági munkát jelentettek.”

Érdemrend - Kiváló Dolgozó
Sztálin 70. születésnapjának tiszteletére, az MDP határozata értelmében 1949. október 28-tól december 21-ig munkafelajánlási mozgalom indult, ez jelentette a magyarországi sztahanovista mozgalom kezdetét. A nyilvánosság felé úgy jelenítették meg a folyamatot, mintha a mozgalmat egyéni kezdeményezések láncolata indította volna el. 1950-től nem élmunkás, hanem sztahanovista jelvényeket osztottak a munkában élenjáróknak. 1948 és 1950 között 16 200 élmunkásjelvényt, 1950 és 1953 között 115 ezer sztahanovista oklevelet osztottak ki. 1953-tól a sztahanovista cím helyét fokozatosan átvette a Kiváló Dolgozó kitüntetés, míg 1990-ben a kitüntetés megszűnt. Több mint 100 ezer munkás kapott élmunkás– vagy sztahanovista-kitüntetést.

Érdemrend - Magyar Népköztársaság Hőse
A kitüntetést a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa alapította 1979-ben, „a haza fegyveres szolgálatában tanúsított kiemelkedően hősies helytállás, illetve űrrepülés végrehajtásával szerzett érdem” elismerésére. A maga idejében az első helyen állt az adományozható kitüntetések rangsorában, egyenrangú volt a Szocialista Munka Hőse kitüntető címmel. 1980-ban Farkas Bertalannak – az első magyar űrhajósnak – adományozták, akinek űrrepülésére 1980. május 26. és június 3. között került sor a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén.

Érdemrend - A Munka Vörös Zászló Érdemrendje
A Munka Vörös Zászló Érdemrendje a legnagyobb elismerés volt a Szovjetunióban, amit munkások és civil szervezetek tagjai, „kiemelkedő helytállásukért” elnyerhettek. E kitüntetés volt a szovjet kormány által 1918-ban alapított katonai Vörös Zászló Érdemrend polgári megfelelője. A szovjet érdemrend magyar megfelelőjét az 1953. évi V. törvény alapján alapította az Országgyűlés, „a Magyar Népköztársaság érdekeinek szolgálatában és azok elősegítésében, a szocializmus építése terén kimagasló érdemeket szerzett személyek kitüntetésére”. A magyar Munka Érdemrendjének fokozatai az arany, az ezüst és a bronz voltak.

Érdemrend - A Szocialista Munka Hőse
A Szocialista Munka Hőse cím a Szovjetunió és a Varsói Szerződés államainak elismerése volt. A Magyar Népköztársaság 1953-tól a szovjet kitüntetési rendszert leginkább követő elismerési rendszert alakított ki, így létezett magyar változatban is. Ez volt a legmagasabb fokú elismerés a népgazdasági és kulturális élet különböző területein kivételes eredményt elérők számára. A kitüntetettek részére ugyanolyan kiemelt címet jelentett, mint a hősies helytállásért adott Szovjetunió Hőse kitüntetés.

Frakció
Egy párton belüli csoport, amely a párt általános politikai irányvonalával vagy a párt politikájának bizonyos kérdéseivel nem teljesen ért egyet, és ezért a párton belül külön álláspontot képvisel. A kommunista párt esetében – Lenin nyomán – a lehető legszigorúbban tiltották a frakciózást, kifelé ugyanis egységet és erőt kellett mutatni. Lenin megítélése szerint a frakció puszta léte is megbontja a kommunista párt elvi és szerkezeti egységét, aláássa a pártfegyelmet, gátolja a pártot céljainak megvalósításában, megbénítja a párt irányíthatóságát, radikálisan csökkenti ütőképességét és hatékonyságát. A frakciózás ennélfogva olyan súlyos vád volt, amely akár halálos ítéletet is jelenthetett a megvádolt számára (attól függetlenül, hogy elkövette-e azt vagy sem).

Görög emigránsok
A görög polgárháború (1944-1949) alatt és után kb. 120 ezer főt, elsősorban gyermekeket, nőket, sebesülteket, később pedig a Görög Demokratikus Hadsereg partizánjait menekítették külföldre a görög kommunista vezetők és a kelet-közép európai szocialista országok közötti titkos megállapodás alapján. Magyarországra első csoportjuk 1948-ban érkezett. A görög menekülteket, akik foglalkozásukat tekintve földművesek és szakképzetlen munkások voltak, zárt közösségekben telepítették le: a Kőbányai úti Dohánygyár és az e célból felépített Görögfalva (1952-től Beloiannisz) voltak a legnépesebb kolóniák. Később a lakótelepek ún. görög házaiban laktak. Az izoláltsággal egyfelől jelenlétüket próbálták leplezni, másfelől a GKP helyi vezetősége így szoros megfigyelés alatt tarthatta őket. Sokan közülük magyarul sem vagy csak alig tanultak meg, a magyar valóságba nem tagozódtak be. 1953-ban a GKP tagjait (a menekültek kb. 20%-t) beléptették az MDP-be. Érdekképviseleti szervük, a Magyarországon Élő Politikai Emigránsok Szervezete alapszabálya alapján egyaránt tartozott a magyar és a görög párt felügyelete alá. Előbb a hatvanas, majd a hetvenes években újraindult repatriálási hullámok után a magyarországi görögök száma ma kb. 3000 főre tehető.

Gyorsított eljárás
1957. január 15-én hirdették ki a gyorsított büntető eljárás szabályozásáról szóló 1957: 4. számú törvényerejű rendeletet. Ennek a speciális büntető intézménynek lett volna feladata az „ellenforradalmi bűncselekményekkel” vádoltak gyors és szigorú megbüntetése. A rendelet értelemszerűen az ítélkezés gyorsítását volt hivatva biztosítani, ennek érdekében tette lehetővé például a vádlott vádirat nélküli bíróság elé állítását. A törvényerejű rendelet 5. §-ának rendelkezése szerint a „gyorsított eljárásban elbírált bűntettek büntetése halál”, amit azonban a bíróság az enyhítő körülményeket figyelembe véve mérsékelhet. A rendelet mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, noha lehetővé tette a tizennyolcadik életévüket betöltött, de húsz évnél még nem idősebb fiatalok halálos ítéletének végrehajtását is, amit egy 1950-ben hozott törvény tiltott, így azt az 1957: 34. számú tvr. – amely elrendelte a népbíróságok felállítását – 1957. június 15-én hatályon kívül helyezte.

Hazafias Népfront
A népfront kezdetei az 1930-as évekre nyúlnak vissza, amikor a Szovjetunió által is erőteljesen támogatott mozgalom célja az volt, hogy megfékezze a nácizmust. Lényege, hogy minden párt – világnézettől és politikai beállítottságtól függetlenül –, amely elutasítja a német nácizmust vagy az olasz fasizmust, fogjon össze és tömörüljön a népfrontba, hogy együttesen vehesse fel a harcot a közös veszély ellen. Magyarországon ennek szellemében alakult meg 1944 decemberében a kommunisták uralta Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, amely a Független Kisgazdapártot, a Magyar Kommunista Pártot, a Szociáldemokrata Pártot és a Nemzeti Parasztpártot foglalta magába. A népfront ezen pártjai alkottak kormánykoalíciót a következő négy évben. Az 1949-es választások előtt a Magyar Dolgozók Pártja létrehozott egy új népfrontot (Magyar Függetlenségi Népfront, elnöke Rákosi Mátyás), amelybe beterelte a létükben és működésükben teljesen ellehetetlenített polgári és parasztpártok maradványait. A népfront csak arra kellett, hogy a színjátékká lealacsonyított parlamenti „választások” kereteit biztosítsa. Ez először 1949-ben történt meg, amikor is egy mandátumért csak egy jelölt „versengett”, akit a népfront választott ki; a legfőbb kritérium a kommunista párt iránti hűség és annak politikájával való azonosulás volt. 1954 őszén Nagy Imre miniszterelnök létrehozta a Hazafias Népfrontot, amellyel az volt a célja, hogy saját politikai irányvonalához tömegtámogatást – egyfajta bázist – nyerjen. Minden olyan szervezetre és emberre számított, amely és aki nem volt feltétlenül kommunista, de segítséget kívánt nyújtani a rendszer kirívó durvaságainak felszámolásához és „emberarcúvá” formálásához. Mivel Nagy Imrét 1955-ben leváltották és háttérbe szorították, az általa életre hívott népfront igazán érdemi tevékenységet nem tudott kifejteni. 1957-től kezdve a Kádár-kormány a Hazafias Népfront működését a régi, 1949-es alapelvekre helyezte vissza, és ez a bábszerep volt a népfrontra jellemző egészen az 1980-as évek végéig.

Ifjú Gárda
Eredetileg a KISZ rendezvényeit biztosító rendezőgárdából kialakított, honvédelmi nevelést erősítő szervezet volt, a KISZ teljes politikai irányítása alatt. Középiskolákból, munkahelyekről toborozták a tagjaikat, szervezeti felépítése a katonai hierarchiát követte, raj-szakasz-század-zászlóalj alegységekre oszlott. Parancsnoki állománya a megyei szinttől hivatásos katonatisztekből szerveződött, így biztosított volt a szervezet betagosíthatósága a katonai hierarchiába. A fegyveres erők, testületek, rendészeti szervek utánpótlását is biztosította. Az ifjúgárdisták (fiúk és lányok) 14 éves kortól teljesíthettek szolgálatot. A belépés önkéntes volt, de véleményezhette a felettes KISZ-bizottság is. A gárdisták országszerte egységes egyenruhát viseltek, és az általános honvédelmi kiképzésen és politikai foglalkozásokon kívül szakági felkészítésen is részt vettek. Szakágai a honvédek, határőrök, polgári védelmisek, munkásőrök, rendőrök, tűzoltók és vízirendészek voltak.

Internálás
A közrend szempontjából veszélyesnek minősített személyek bírósági ítélet nélküli fogva tartása. Az első világháború idején például Franciaországban a Központi Hatalmak francia terüelten tartózkodó állampolgárait internálták. A kommunista országokban az internálás elterjedt büntetési forma volt. A világháborút követően, kezdetben és eredetileg a háborús és népellenes bűnösök gyors és nagy tömegű fogva tartásának biztosítása érdekében állítottak fel internálótáborokat. A kommunista hatalomátvételt követően ezekben a mind szélesebb körben ellenségnek minősített csoportokat (kulákok, szociáldemokraták, osztályidegenek, klerikálisok stb.) őrizték 1953-ig, amikor Nagy Imre feloszlatta az internálótáborokat. 1956-ban a december 13-án kihirdetett, 1956: 31. számú törvényerejű rendelettel szabályozták az internálást, amit kezdetben az ügyész rendelt el, de az 1957: 1. tvr. már az internálás elrendelését is az azt amúgy is végrehajtó rendőrség fennhatósága alá utalta. Időtartama hat hónap volt, amelyet azonban újabb fél évre meg lehetett hosszabbítani. 1960-ban a részleges amnesztiát elrendelő 1960: 10 számú tvr. szüntette meg e jogintézményt.

Irodalmi Újság
A Magyar Írók Szövetségének hetilapja 1950 és 1956 között. A kommunista irodalom és kultúra propagálására hozták létre. Főleg kisebb terjedelmű szépirodalmi műveket, kritikákat, publicisztikai, irodalompolitikai és esztétikai cikkeket közölt, a Rákosi-időszak elvárásainak megfelelően. Fennállásának folyamán szerkesztőbizottsága többször változott. 1955-től kezdve szerkesztőségében az akkor már megbuktatott miniszterelnök, Nagy Imre hívei kerültek túlsúlyba, akik az Irodalmi Újságot a rendszer keretein belüli szükséges reformok szószólójává tették, így a lap jelentős szerepet vállalt a forradalomhoz vezető úton. Az 1956-os forradalom idején különszámban tett hitet a forradalom eszméi és a Nagy Imre-kormány politikája mellett. 1956. november 4. után szerkesztőinek egy része Nyugatra emigrált. Ők és a már korábban Nyugatra távozott neves magyar írók, költők és publicisták továbbra is megjelentették az Irodalmi Újságot, mint a magyar írók kéthetenként megjelenő lapját, amely őrizte a forradalom emlékét és képviselte annak eszmeiségét. Az első „emigrációs” szám 1957. március 15-én jelent meg Londonban, majd a szerkesztőség 1962-ben Párizsba költözött. A lap utolsó száma 1989-ben látott napvilágot. Az Irodalmi Újság az egyik legnagyobb hatású és legszínvonalasabb magyar emigrációs sajtótermék volt.

Iskolai takarékbetétkönyv
„Még kisdobos koromban, azaz az általános iskola alsó tagozatában nekem is volt ilyen betétkönyvem. Lehetett 1, 2, 5, és 10 forintos bélyeget kapni. Minden hónapban beragasztottuk a zsebpénzből vett bélyegekeinket, aztán ha betelt, akkor év végén apukám a bankban beváltotta, és visszakaptam a zsebpénzt! Így nevelt az oskola is takarékosságra minket. Év végén aztán megvettük belőle azt, amire régen áhítoztunk. Persze a „bélyegpénz” anno a szülők pénztárcájától függött.”

Jugoszláv Kommunisták Szövetsége (JKSZ)
Elődje az 1919-ben alakult és 1921-től 1941-ig illegalitásban működő Jugoszlávia Kommunista Pártja. Ennek vezetője a második világháború alatti jugoszláv fegyveres ellenállás vezetője, Joszip Broz Tito volt, aki 1945-ben pártja élén állva magához ragadta a hatalmat Jugoszláviában és egy totális, sztálini típusú, egypárt rendszerű kommunista diktatúrát valósított meg. 1948-ban a Szovjetunió vezette kelet-európai kommunista országok tömbje szakított Jugoszláviával és kizárta a táborból, mivel Tito nem volt hajlandó mindenben alávetni magát Sztálin akaratának és partneri, egyenrangú viszonyra tartott igényt. Jugoszlávia Kommunista Pártját 1952-ben Jugoszláv Kommunisták Szövetségére keresztelték át – vezetője Tito maradt –, ami formai szakítást jelentett a szovjet típusú kommunista pártszervezéssel. A JKSZ taglétszáma 800-850 ezer fő között mozgott, központi lapja pedig a Borba (Harc) volt.

Kádár-kormány (Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány)
1956. november 2-án Moszkvában az SZKP KB Elnöksége ellenkormány megalakításáról döntött. November 3-án összeállították névsorát és programját, a „Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány” élére Kádár Jánost nevezték ki. November 4-én közvetített rádióbeszédében kívánta Kádár legitimálni a szovjet csapatok újbóli segítségül hívását. November 7-én szovjet katonai fedezet alatt vitték az ellenkormány tagjait Szolnokról Budapestre, ahol – alkotmányellenesen – Dobi István, az Elnöki Tanács nevében, feleskette őket, egyben leváltotta a Nagy Imre-kormányt. A kormány névsora: Kádár János a minisztertanács elnöke, Münnich Ferenc elnökhelyettes, a fegyveres erők minisztere, Marosán György államminiszter, Dögei Imre földművelésügy, Apró Antal iparügy, Rónai Sándor kereskedelem, Horváth Imre külügy, Kossa István pénzügy, Csanádi György a közlekedés- és postaügy kormánybiztosa, Nyers Rezső közellátási kormánybiztos. A Minisztertanács megnevezésére az 1970-es évek elejéig ezt az elnevezést használták.

Káder
Általában a kommunista párt által kiemelt fiatal (szak)munkások vagy paraszti származású fiatalok, akik nem a tanult hivatásukat gyakorolják, hanem politikai meggyőződésüknél fogva a kommunista párt bürokráciájában, a pártapparátusban dolgoznak oly módon, hogy létük és megélhetésük is a párttól függ. Emiatt a káderek nem hívei a reformoknak, és rendszerint a mindenkori pártvezetőhöz ragaszkodnak. A káderek a párt számára univerzális személyek, akik bármilyen vezetői poszt vagy posztok betöltésére alkalmasak, amelyekre a párt jelöli őket. Gyakran előfordult, hogy ugyanaz a káder négy-hat különböző fontos munkakört töltött be az államigazgatásban, a kormányszerveknél, a termelésben vagy a pártapparátusban. A káderek a kommunista párt egyik legszélesebb és legjelentősebb bázisát jelentik.

Keményvonalas
A Magyar Dolgozók Pártja azon vezetőségi tagjai számítottak keményvonalasoknak, akik egyrészt semmilyen hajlandóságot nem mutattak a legkisebb politikai változtatásokra vagy engedményekre sem, másrészt akik akár fegyveres erőszak bevetésével is mindenáron védelmezni óhajtották a magyarországi sztálini–rákosista rendszert. Legfőbb képviselőik: Gerő Ernő, Hegedüs András miniszterelnök, Kovács István, az MDP budapesti pártbizottságának első titkára stb.

KGB
A Komityet Goszudarsztvennoj Bezopasznosztyi – Államvédelmi Bizottság titkosszolgálati és állambiztonsági feladatokat látott el bel- és külföldön egyaránt. Fő célja a Szovjetunió, a szovjet típusú kommunista államforma védelme és fenntartása a belső és a külső ellenséggel szemben, valamint az úgynevezett imperialista tábor gyengítése. Első elnöke Ivan Szerov lett, másik ismert vezetője (1967 és 1982 között) Jurij Andropov. A KGB a világ minden pontján jelen volt, belföldön pedig teljesen behálózta a társadalmat.

Kisdobos
Kisdobossá az általános iskola 2–4. osztályos tanulói válhattak, a meghatározott rend szerint lefolytatott avató ünnepség után. Az avatási ceremónián a leendő kisdobosok elmondták a kisdobosok 6 pontját, majd ezt követően az avató szülő (aki egy idősebb családtag vagy barát is lehetett) kék kendőt kötött a kisdobos nyakába. Kiemelkedő tanulmányi és közösségi munka eredményeként a kisdobosból úttörő válhatott, még mielőtt elérte volna az ötödik osztályt. A kisdobosok osztályonként kötelezően őrsökbe szerveződtek, egy adott iskola összes őrse alkotta a csapatot. Az őrsök vezetője egy-egy felsőbb éves diák volt, akinek megválasztották a helyettesét, az őrs napló-felelősét és a nótafát.
A kisdobosok 6 pontját mindenkinek kívülről kellett tudnia:
1. A kisdobos hűséges gyermeke a magyar hazának.
2. A kisdobos szereti és tiszteli szüleit, nevelőit, pajtásait.
3. A kisdobos szorgalmasan tanul és dolgozik, segíti társait.
4. A kisdobos igazat mond és igazságosan cselekszik.
5. A kisdobos edzi testét és óvja egészségét.
6. A kisdobos úgy él, hogy méltó legyen az úttörők vörös nyakkendőjére.

Kis Újság
Politikai napilap, 1945-től a Független Kisgazdapárt központi lapja. A kisgazdapárt 1948–49-es felszámolása után a Kis Újságot is megszüntették (1952-ben). Az 1956-os forradalom idején az újság ismét a kisgazdák hivatalos lapjaként jelent meg, november 4. után azonban a Kádár-kormány a Kis Újságot újólag megszüntette.

Kitelepítés
A kommunista Rákosi-rendszerben a „politikailag veszélyesnek” minősített rétegek eltávolításának egyik módja a kitelepítés volt. Ez a lakosok vagyonának elkobzását, azok „kényszerlakhelyre” történő átköltöztetését és általában mezőgazdasági jellegű munkára kényszerítését jelentette. A kitelepítések többségét 1948 és 1953 között hajtották végre. Az összes kitelepítés közvetlenül mintegy 300 000 embert érinthetett, közvetetten pedig – azok, akik a hivatalos kitelepítést elkerülendő, például a budai kerületekből, vagy megyeszékhelyek belvárosaiból mindenüket hátrahagyva önként költöztek el elhagyatott falusi házakba –, több mint fél milliót.
A kitelepítésnek különféle jogi fokozatai, formái és elnevezései voltak:
1. a rendőri felügyelet alá helyezés;
2. a deportálás (családok áttelepítését a hortobágyi zárt kényszermunkatáborokba), mely elsősorban a jugoszláv határ környékének lakosságát érintette;
3. és az internálás, a „veszélyes” személyek elhurcolása a recski és hasonló munkatáborokba.
Kitelepítési helyszínek a Hortobágyon, illetve közvetlen környékén voltak.

KISZ - Kommunista Ifjúsági Szövetség
A szövetség a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) ifjúsági szervezeteként 1957 és 1989 között működött. 1957-ben, a korábbi Dolgozó Ifjúság Szövetsége utódjaként alakult meg és 1989. április 22-én oszlott fel. Szervezeti szabályzatát a KISZ kongresszusa alkotta meg, amely az ifjúsági mozgalom legfelsőbb szerve, a Központi Bizottság által ötévenként – vagy szükség esetén más alkalommal is – összehívható találkozó volt. A KISZ-kongresszus által megválasztott vezetőtestület a KISZ Központi Bizottsága volt, ennek tagjaiból alakult az Intéző Bizottság és a titkárság az első titkárral és a titkárokkal. Helyi szinten KISZ-bizottságok működtek, amelyek a megyékben, városokban és településeken összehívott KISZ-küldöttgyűlés által megválasztott vezető szervként funkcionáltak.

Koncepciós per
A koncepciós perek (más néven kirakatperek) előre megtervezett – általában politikai – koncepció szerint zajlottak le. A koncepciós perek egyik típusa a „konstruált per”, amikor a vád hamis bizonyítékokon alapul. Másik fajtája a „tendenciózus per”, amely esetben jogszabály- vagy törvénysértés történik, de általában a jogszabály kiforgatásával vagy amorális jogszabályok alkalmazásával. A kommunista koncepciós perek fő teoretikusa Andrej Januarjevics Visinszkij volt, aki 1935-ben lett szovjet főügyész és kirakatperek sorát vezényelte le. Alaptételei a következők voltak:
- a büntetőjog az osztályharc eszköze;
- a beismerő vallomás minden bizonyíték királynője.

Konszolidáció
Az 1956-os forradalom idején konszolidációnak nevezték azt az állapotot, amikor a fegyveres harcok megszűntek, az élet visszatért a normális kerékvágásba, és megteremtődtek a felkelők, vagyis a magyar nemzet által megfogalmazott követelések politikai megvalósításának feltételei – ez nagyjából az október 28-tól november 4. hajnaláig terjedő időszak. 1956. november 4-e után a Kádár-kormány a forradalomban résztvettek elleni terror és kegyetlen megtorlás időszakát nevezte konszolidációnak (ez körülbelül 1963-ig tartott), amikor is rendkívül ingatag alapokon álló hatalmát – elsősorban szovjet katonai segítséggel – sikerült megszilárdítania.

Korea
Az országot a második világháború idején a japán megszállás alól a két nagyhatalom, az USA és a Szovjetunió szabadította fel. A Koreai-félsziget fekvésénél fogva mindkét nagyhatalom számára kiemelt jelentőséggel bírt, így 1945-ben Koreát két – szovjet és amerikai – megszállási övezetre osztották fel. Mind a két zónában megalakult az adott nagyhatalom szájízének megfelelő politikai berendezkedés: Dél-Koreában a demokratikus, míg Észak-Koreában a szovjet típusú kommunista. 1950-ben Észak-Korea – szovjet támogatással – megtámadta Dél-Koreát, azzal a céllal, hogy a félsziget másik részén is meghonosítsa a kommunista rendszert. Dél-Korea amerikai segítséggel eredményesen verte vissza a támadást, ami három évig tartó kíméletlen és véres háborúvá változott. Sztálin halála után, 1953 nyarán a felek megegyeztek a létrejött állapot – status quo – fenntartásában, és fegyverszünetet írtak alá. A harmadik világháború kitörésének reális esélyét magában hordozó koreai háború a fegyverszünettel úgy ért véget, hogy a meghúzott demarkációs vonal pontosan egybeesett azzal a határral, amely mentén az USA és a Szovjetunió 1945-ben a Koreai-félszigetet kettéosztotta. Ez a kettéosztottság a mai napig is tart.

Kreml
Az orosz cárok palotaegyüttese volt Moszkvában. 1917, a bolsevik hatalomátvétel után a szovjet kommunisták a fővárost Pétervárról Moszkvába helyezték át. A szovjet párt és állami vezetők – elsősorban Sztálin – a Kremlben rendezték be hivatalaikat, sőt ott is laktak. A Kreml – ahol több ortodox templom is található – Sztálin 1953-as haláláig teljesen zárt volt, a nagyközönség előtt csak ezután nyitották meg. A Kreml ugyanolyan szimbolikus meghatározása a Szovjetunió legfelső vezető szerveinek vagy személyi vezetőinek, mint az USA-ban az amerikai elnökök rezidenciája, a Fehér Ház.

Kulák
Orosz szó, jelentése zsírosparaszt vagy nagyparaszt: a Szovjetunióban az 1920-as évek végén kezdődött erőszakos és kényszerű szövetkezetesítést durva kampány kísérte a gazdag parasztokkal – a kulákokkal – szemben, akik általában nem akartak belépni a kolhozokba. A kulák meghatározás – ami eredetileg módosabb vagy gazdag parasztot jelentett – egyre szélesedő fogalomkörébe a csak töredékföldekkel rendelkező, de ahhoz ragaszkodó parasztok is bekerültek. Magyarországon a szövetkezetesítési kampány 1948-as kezdete után ugyancsak előtérbe került a kulákok elleni harc, amely azt hirdette, hogy a kulák a kapitalista rendszer csökevénye, aki jelentős magántulajdona miatt eleve ellenséges az új társadalmi berendezkedéssel szemben. Csakúgy, mint a Szovjetunióban, a kulák fogalma Magyarországon is teljesen parttalanná vált.

Magyar Dolgozók Pártja - MDP
1948 júniusában jött létre, miután a Magyar Kommunista Párt „egyesült” a szociáldemokrata párttal. Ezt hivatalosan fúziónak, vagyis a két munkáspárt egyesülésének nevezték, valójában azonban a meggyengített és megtizedelt szociáldemokrata párt maradványát olvasztotta magába az MKP. A Magyar Dolgozók Pártja elnöke ugyan Szakasits Árpád, ám tényleges vezetője Rákosi Mátyás lett. A párt létszáma meghaladta az egymillió főt. 1956 júliusában Rákosit leváltották az MDP éléről, utódjává a tőle politikájában nem sokban különböző Gerő Ernőt választották, akit október 25-én Kádár János váltott fel. Az MDP az 1956-os forradalom győzelmével szétesett.

(MDP) KV - Központi Vezetőség
A szovjet mintára felépített kommunista pártok egyik felső vezető szerve, amely Magyarországon kb. 100–110 emberből állt. A Magyar Dolgozók Pártjában ezt Központi Vezetőségnek hívták, más pártoknál – a Magyar Szocialista Munkáspárt esetében is – Központi Bizottságnak; két pártkongresszus között a párt legfelső döntéshozó szerve. Ha a KV/KB funkcióját összevetjük egy polgári demokratikus rendszer intézményeivel, akkor ez ott a parlamentnek felel meg. A KV tagjait a párt kongresszusa választotta meg. A KV által hozott határozatok kötelező erejűek voltak az alsóbb pártszervek és a párttagság számára. A KV saját tagjai közül választotta meg a létszámát tekintve jóval kisebb, ám a KV-nál nagyobb hatáskörrel rendelkező Politikai Bizottságot.

(MDP) PB - Politikai Bizottság
A szovjet mintára felépített kommunista pártok legfelső vezető szerve, amely Magyarországon 8–12 emberből állt. Ha a PB funkcióját összevetjük egy polgári demokratikus rendszer intézményeivel, akkor ez a szerv a kormánynak felel meg. A PB tagjait a Központi Bizottság – az MDP-ben Központi Vezetőségnek hívták – választotta meg, mindig tagja volt a párt első titkára (vagy főtitkára). A Politikai Bizottság határozatai kötelező erejűek voltak az alsóbb pártszervek és a párttagság számára.

MDP Terv- és Pénzügyi Osztály
Az MDP és 1956 után az MSZMP Központi Vezetőségének/Központi Bizottságának számos osztálya működött – ezek elnevezései gyakran változtak –, amelyek tevékenysége egy-egy minisztérium tényleges feladatainak átvétele és az adott minisztérium irányítása volt. A párt Külügyi Osztályának irányítása alá tartozott például a Külügyminisztérium, a Terv- és Pénzügyi Osztály alá a Pénzügyminisztérium. A KV/KB-osztályok emellett még a párt vezetése számára dolgoztak ki háttéranyagokat.

MDP Titkárság
Általában a kommunista párt Központi Bizottságának Titkársága: a KB Titkársága szervezi, összehangolja és ellenőrzi a kongresszus, a KB és a Politikai Bizottság határozatainak végrehajtását. Dönt a hatáskörébe tartozó szervezeti, személyi kérdésekben. Gondoskodik a KB apparátusa (bürokráciája) munkájának irányításáról, összehangolja a területi pártszervek tevékenységét, leginkább a párt szervezeti-szervezési kérdéseivel foglalkozik. A Titkárság minden tagja egyúttal tagja a PB-nek is.

Magyar gyapot
A 18–19. században, majd az 1949–1950-es években Magyarországon is kísérleteztek a gyapottermesztés meghonosításával, sikertelenül. A hivatalos források szerint Magyarország éves nyersgyapot-szükséglete 1949-ben 30-40 millió kilogramm volt, ami a népgazdaságnak – akkori árfolyamon – 400-500 millió forint kiadást jelentett. A pártkatonák ennek figyelembevételével dolgozták ki a „gyapothadműveletet". Első lépésben központilag kijelölték azokat a földeket, amelyek „alkalmasnak” tűntek a növény termesztésére, a gazdák pedig „önként" jelentkezhettek. A növény meghonosítását elősegítendő – szovjet példát követve – létrehozták a Gyapottermeltetési Nagyipari Vállalatot, melynek feladata a gyapot nemesítése és a tömegtermelés megszervezése volt. A termesztés a Szovjetunióból és Bulgáriából importált vetőmaggal indult meg. 1953 májusában előbb a hűvös, szeles idő, majd az aszály és az ezt követő augusztusi esőzések tették tönkre a termést. 1954 júliusában szintén a hűvös, csapadékos időjárás pecsételte meg a gyapot sorsát. Az 1950-es évek második felében folytatódott a gyapot számára kedvezőtlen időjárási tendencia, amely egyben a „nagy gyapot-projekt" végét jelentette.

Magyar Írók Szövetsége (Írószövetség)
1945 júliusában a Magyar Írók Szabad Szervezetéből alakult, az írók szakmai, érdekvédelmi szervezete volt. Jelentősége a kommunista hatalomátvétel után nőtt meg: a sztálini irodalom-politika érvényesítésének terepe lett. 1953 után több tagja Nagy Imre politikája mellé állt. Az SZKP XX. kongresszusa után a szövetség az írók lázadásának fóruma lett. 1956 őszétől vezetésében nem kommunista írók is szerepet kaptak. A forradalom előkészítésében és a forradalomban játszott szerepe miatt 1957 januárjában a Belügyminisztérium működését felfüggesztette, majd áprilisban betiltotta. Több mint tíz tagját ítélték börtönbüntetésre. Az Írószövetséget az MSZMP 1959 őszén szervezte újjá.

Magyar narancs és citrom
1956-ban egy cikk ezt írta: „Érik a citrom a szegedi füvészkertben.” „…meleg, párás levegőjű üvegházban most kezdődött meg a citrom tömeges érése. A fa az idén csaknem 50 termést hozott, s a citromok nagysága felülmúlja a külföldről behozottakét”. „…a füvészkertben egyébként szépen fejlődnek a narancs- és mandarinfák is, és minden remény megvan arra, hogy néhány év múlva ezek is termést hoznak”. A citrom- és a narancstermesztés 1956 után sorvadozni kezdett hazánkban, és megmaradt az üvegházi kísérletezés szintjén. Bacsó Péter: „A tanú” című filmjében elhangzó mondat még ma is szállóige. „Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk!”

Magyar Népköztársaság
Magyarország államneve volt 1949. augusztus 20. és 1989. október 23. között. Az államhatalom tartalma a proletárdiktatúra, célja a szocializmus felépítése volt. Az alkotmány tényként kezelte, hogy az iparban uralkodóvá vált az állami tulajdon, míg a mezőgazdaságban a szövetkezeteket jelölte meg fő fejlődési irányként. Főbb jellemzői az egypártrendszer, a szocialista típusú tervgazdaság és a rendészeti szervek kezében összpontosuló viszonylagosan nagy hatalom. Két jelentős politikusa Rákosi Mátyás és Kádár János.

MAORT-per
A részben külföldi tulajdonú vállalatok kommunista államosításának iskolapéldája. A Magyar–Amerikai Olajipari Részvénytársaság 1935-ben kapott koncessziót a dél-zalai kőolaj kitermelésére. A második világháború vége felé a németek rablógazdálkodást kezdtek a területen, ezt 1945 után a magyar kommunista gazdaságvezetők irányításával folytattódott. Amikor a mérnökök által korábban megjósolt drasztikus termeléscsökkenés 1948-ban bekövetkezett, szabotázzsal vádolták meg őket. Ennek ürügyén a kommunista hatalom egy nagy kirakatperben súlyos börtönbüntetésre ítélte a magyar és amerikai vádlottakat, sőt, halálos ítélet is született. Egyidejűleg 1949-ben a vállalatot államosították.

Magyar–Szovjet Társaság
A magyar–szovjet barátság elmélyítését volt hivatva szolgálni, tényleges célja a szovjet típusú kommunista rendszer propagálása. Eredetileg Magyar–Szovjet Művelődési Társaság néven alakult 1945-ben, és egy évvel később már félmillió tagja volt. A társaság 1948-ban vette fel a Magyar–Szovjet Társaság nevet és vált igazi kommunista tömegszervezetté, amely 1953-ban 1,3 millió taggal és 8000 helyi szervezettel rendelkezett. (Ezek többségének működése csupán formális volt.) Az 1956-os forradalom idején az MSZT is szétesett. 1957 nyarán Magyar–Szovjet Baráti Társaság néven szervezték újjá, tagság nélkül.

MSZMP (1925–1928) - Magyarországi Szocialista Munkáspárt
1925 tavaszán alakult az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjának legális fedőpártjaként, elnöke Vági István volt. 1927-ben vezetőit letartóztatták, és 1928-ra a párt működése lehetetlenné vált, majd meg is szűnt. (1956–1989): Magyar Szocialista Munkáspárt. 1956. október 31-én az MDP Elnöksége kimondta a párt feloszlatását, és új pártot alapított ezen a néven. Az alapító kongresszus előkészítésére Donáth Ferenc, Kádár János, Kopácsi Sándor, Losonczy Géza, Lukács György, Nagy Imre, Szántó Zoltán részvételével intézőbizottság alakult (nem azonos az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságával). Az új párt lapja, a Népszabadság főszerkesztője Haraszti Sándor lett. 1956. november 4-e után a Kádár-kormány kisajátította a nevet.

MSZMP Ideiglenes Intézőbizottsága
1956. november 7-én a Kádár-kormány Budapestre érkezett tagjai összeültek, és kijelölték az Ideiglenes Intézőbizottság tagjait: Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Kádár János, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György (november 11-től Münnich Ferenc is). November folyamán megalakult a párt Ideiglenes Központi Bizottsága, valamint a fővárosi és vidéki vezető testületek, amelyek szintén ideiglenesnek nevezték magukat. Az 1957. júniusi országos MSZMP-pártértekezleten választottak végleges vezető szerveket. Az Ideiglenes Intézőbizottság feladatait tekintve megfelelt a Politikai Bizottságnak, s 1957 júniusa után valóban ezen a néven működött tovább.

Munkára, harcra, sportra kész - MHK mozgalom
„Repülj golyó, repülj gerely és szállj messze el!”
Szaladj, ugorj ember, hogyha kell!
Munkára, harcra kész és merész minden jó
Dolgozó, sportoló.”
A „Munkára, harcra kész” egy szovjet mintára létrehozott magyar tömegsport mozgalom volt, 1949-től az 1960-as évek közepéig. A mozgalom alapját az atlétika és a természetjárás képezte. Az MHK mozgalom a tömegsportot a szovjet mintának megfelelően központosította. 1953-ban közel 500 000 résztvevője volt az MHK mozgalomnak. 1956-ban az MHK-t irányító sportapparátust a forradalom elsöpörte, így az fokozatosan megszűnt. Az 1960 években még az iskolai sportoktatásban – leginkább a középiskolákban – az MHK mozgalom metodikáját alkalmazták, mivel az jól mérhető és fokozatos szinteket írt elő, elsősorban az atlétikához kapcsolódó versenyszámokban.

Munkásőrség
A Munkásőrséget a levert 1956-os forradalom után az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága hozta létre 1957-ben a „februári határozatként” ismertté vált döntésével. Korabeli meghatározással élve „párthadseregként” működött, közvetlenül az MSZMP alárendeltségében, mint fegyveres testület. A kezdeti 20 000 tagból lassanként 60 000 fős testület lett. Habár soha nem vetették be, jelentős szerepe volt a „puha diktatúra” fenntartásában, a „belső ellenség” felkutatásában.

Munkás–paraszt szövetség
Akommunista párt tézise szerint a munkás–paraszt szövetség a munkásosztály és a parasztság együttműködésének sajátos formája a proletárforradalmak idején és a szocializmus építésének szakaszában. Ennek ideológiai alapja az, hogy a munkásosztály ugyan egyedül is győzhet a proletárforradalomban, de a parasztság nélkül a hatalmat megtartani nem tudja. A parasztság viszont a munkásosztály vezetése nélkül nem képes győztes forradalmat vívni. Vagyis a két osztály egymásra van utalva, s ezért jön létre egy különleges osztályszövetség, amelyen belül a munkásosztályé a vezető szerep, s az utóbbi legfontosabb szövetségese a szocialista öntudattal rendelkező parasztság.

NÉKOSZ - Népi Kollégiumok Országos Szövetsége
Az 1945 után létesült népi kollégiumok 1946 júliusában alakult központi szervezete. Közel kétszáz intézményéhez több mint tízezer, főként paraszt- és munkásszármazású tanuló tartozott. A NÉKOSZ-t a németellenes ellenállásban tevékenyen részt vevő Győrffy István Kollégium diákjai hozták létre, a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt támogatásával. A NÉKOSZ tagjait a kialakulóban lévő új társadalmi rendszer, a népi demokrácia iránti elkötelezettségre nevelték. 1949 szeptemberében oszlatták fel, miután egy évvel korábban a kommunista párt kemény bírálatban részesítette a kommunista eszmék következetlen képviselete és más eszmék szervezetbeli jelenléte miatt. A NÉKOSZ-hoz tartozó kollégiumokat államosították, megtörve és felszámolva azok autonómiáját.

Népakarat
A Népszava (amely 1948-ig a szociáldemokrata párt, majd ezután a Szakszervezetek Országos Tanácsának központi napilapja volt), 1956. november 4-től egészen 1958-ig.

Népbíróság
Miután a gyorsított eljárás nem bizonyult a tömeges és megfelelően szigorú ítélkezés alkalmas formájának, 1957. április 6-án rendelték el népbíróság felállítását a Legfelsőbb Bíróságon, majd június 15-én öt megyei jogú bíróságon (Győr-Sopron, Baranya, Csongrád, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben), valamint Budapesten, a Fővárosi Bíróságon. A népbírósági tvr. korlátozta a védelem lehetőségét, hiszen csak azon ügyvédeknek tette lehetővé az eljáráson való részvételt, akiket az igazságügyminiszter az e célból összeállított névjegyzékbe felvett. A rendelet emelte a büntetési tételeket, és korlátozta az enyhítő körülmények alkalmazhatásának körét, lehetővé tette, hogy a tanácsvezető bíró belátása szerint befejezettnek tekintse a bizonyítási eljárást, és akár teljes mértékben eltekintsen a védelem tanúinak meghallgatásától. Az általánosan bevett jogi normát leginkább a súlyosítási tilalom eltörlésével sértette meg, amikor lehetővé tette, hogy olyan esetekben is, amikor kizárólag csak a védelem fellebbezett a meghozott ítélet ellen, súlyosabb, akár halálos ítélet is szülessen a másodfokú eljárásban. A népbírósági tanácsok a tanácsvezető hivatásos bíróból és két népbíróból álltak, utóbbiak több esetben sértettjei voltak az októberi eseményeknek – ami a jog általában érvényes szabályai szerint kizáró körülménynek számít. A legtovább működő népbíróságok felszámolására csak 1961 áprilisában került sor.

Népszabadság
A Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapja, amely a Szabad Nép folytatásaként jött létre, és idővel annak évfolyamszámozását is átvette. Szerkesztőbizottságának felelős vezetőjét – vagyis a főszerkesztőt – az MSZMP Központi Bizottsága jelölte ki, amely egyben a szerkesztőbizottság munkáját is irányította. A kádári időszakban a legnagyobb példányszámban megjelenő magyar napilap, naponta több mint 650 ezer példányt nyomtak belőle.

Népszava
Először 1877-ben jelent meg, majd 1880-tól a Szociáldemokrata Párt központi napilapja lett. A két világháború között a munkásmozgalom egyetlen legális napilapja volt. Magyarország német megszállása után betiltották, 1945-től jelent meg újra. Amikor 1948 júniusában a Magyar Kommunista Párt magába olvasztotta a szociáldemokrata pártot, a Népszava a Szakszervezetek Országos Tanácsának központi napilapja lett. Az 1956-os forradalom idején ismét az újjáalakult Szociáldemokrata Párt orgánuma. November 4. után egészen 1958-ig Népakarat címen jelent meg, ekkor visszakapta régi nevét.

NSZK–NDK
A második világháborút követően a szövetségesek által megszállt Németországot négy megszállási övezetre osztották fel. 1947-ben kezdetét vette a hidegháború, mély szakadék keletkezett a Szovjetunió és nyugati szövetségesei között. A korszak egyik fontos eseménye volt, amikor 1949-ben a nyugati hatalmak saját megszállási övezeteiket egyesítették, és létrehozták a demokratikus Német Szövetségi Köztársaságot. Válaszul a Szovjetunió még ugyanabban az évben saját megszállási övezetében megalakította a kommunista Német Demokratikus Köztársaságot. Berlin, a korábbi német főváros továbbra is négyhatalmi megszállás alatt maradt, keleti – szovjet – fele lett az NDK fővárosa (az NSZK-é Bonn). 1961-ben az NDK kommunista vezetése felhúzta a Kelet-Berlint Nyugat-Berlintől elválasztó falat, amely a megosztott Európa szimbóluma maradt 1989-ig.

Országos Tervhivatal - OT
1947-ben hozták létre. Az első hároméves terv időszakában (1947–49) jelentős szerepet töltött be a magyar gazdaság szovjet mintára történő átalakításában (magát a hivatalt is a szovjet példa nyomán hozták létre). Tevékenysége az 1950-es évek elejétől a gazdaság egészét átfogta. Feladata a távlati és az operatív gazdasági tervjavaslatok kidolgozása, és az aktuális ötéves terv végrehajtásának ellenőrzése. Elnökét az Országgyűlés választotta, s az elnök tagja volt a kormánynak is.

Osztályidegen
„A dolgozó osztályoktól idegen, velük szemben álló”. A negyvenes évek végétől 1962-ig érvényben lévő gyakorlat szerint osztályidegennek minősítették – az 1938. évi foglalkozás és vagyoni helyzet alapján – a volt földbirtokosokat, arisztokratákat, a gyár- és üzemtulajdonosokat, a vagyonukból élőket; a háborús bűnösöket, a politikai bűncselekmények vádjával elítélteket; a kuláknak tekintetteket; a volt csendőröket, a korábban hivatalos politikai vagy magasabb állami funkciót betöltő személyeket; a volt rendőrség, katonaság át nem igazolt tagjait; azokat az üzlet- és műhelytulajdonosokat, kereskedőket, akik a felszabadulás után huzamosabb ideig két vagy annál több alkalmazottat foglalkoztattak, illetve a rendszerrel nem együtt,űködő egyházi személyeket. 1957-ben egy MSZMP határozat értelmében az „ellenforradalomban” történt részvételük miatt elítéltekre is kiterjesztették ezt a minősítést. Az osztályidegennek, illetve az osztályidegen származásúnak minősítettek nem tölthettek be bizonyos munkaköröket, vezető beosztásokat, kizárták őket a továbbtanulásból. A büntetőeljárások során is súlyosbító körülménynek számított ez a bélyeg.

Osztályellenség
„A munkásosztály ellensége”. Ezzel a jelzővel bélyegezték az osztályidegeneket és osztályhelyzetüktől függetlenül az uralkodó ideológiával szemben álló személyeket.

Önkritika gyakorolása
Az egyik legfontosabb proletár erény. A sztálinista rendszerben a különböző vádakkal illetett pártagoknak nyilvános önkritikát kellett gyakorolniuk, amely során kötelezően elismerték a vádak jogosságát. Az önkritika gyakorlása lényegében a sztálinizmus rituáléjává vált, Sztálin tévedhetetlenségének kinyilvánítását szolgálta. Az önkritikára kényszerítést gyakran követte a megvádolt személy koncepciós perbe fogása, illetve fizikai megsemmisítése.

Padlássöprés
 Így nevezték azt a módszert, amikor a termelőktől elkobozták a következő évi vetőmagot. Volt, hogy nemcsak a termést, hanem a háziállatokat is kisajátították, és még azok fényképeit is elvitték, hogy a tulajdonos ne tudja bizonyítani, hogy az övé volt. Előfordult, hogy kirángatták az emberek alól a párnahuzatot és a lepedőt is.

Pártkongresszus
Általában a kommunista párt kongresszusa: a kongresszus a párt legfelsőbb szerve, amely rendszerint ötévente ül össze. Ezen – a Központi Bizottság beszámolója alapján – értékelik az előző időszakban végzett tevékenységet és meghatározzák a következő időszak feladatait, valamint a párt politikájának általános irányvonalát. A kongresszus küldötteit az ország minden településén, nagyüzemekben, gyárakban, intézményekben stb. működő pártalapszervezetek választják meg, a küldöttek listáját a Központi Bizottság hagyja jóvá. A kongresszus az értékelésen és a feladatmeghatározáson túl szükség esetén módosíthatja a párt szervezeti szabályzatát, és megválasztja a Központi Bizottságot, amely még a kongresszus ideje alatt szavazással jelöli ki a Politikai Bizottság és a Titkárság tagjait, illetve a párt főtitkárát és annak helyettesét. A kongresszuson a fő beszámolót a párt vezetője tartja.

Pobjeda
A GAZ–M–20 Pobeda (oroszul Победа), magyar forrásokban gyakran Pobjeda, szovjet autótípus, amelyet 1946–1958 között gyártott a Gorkiji Autógyár (GAZ). A magyar utakon is látható volt, amelyet taxiként, illetve az ÁVH-nál is gyakran alkalmaztak. Egy fekete Pobjeda láttán mindenki összerezzent…

Politikai Bizottság
A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága (MDP PB), a szovjet mintára felépített kommunista pártok legfelső vezető szerve volt, amely Magyarországon 8-12 emberből állt. Ha a PB funkcióit összevetjük egy polgári demokratikus rendszer intézményeivel, akkor ez a szerv a kormánynak felel meg. A PB tagjait a Központi Bizottság – az MDP-ben Központi Vezetőségnek hívták – választotta meg és mindig tagja volt a párt első titkára (vagy főtitkára). A Politikai Bizottság határozatai kötelező erejűek voltak az alsóbb pártszervek és a párttagság számára.

Statárium
Rögtönítélő bíráskodás, amelynek során bizonyos – előre meghatározott –cselekmények ellen gyorsított eljárással igen súlyos, gyakran halálos ítéleteket hoznak s azokat rövid időn belül végrehajtják. A statárium alapvető célja az elrettentés. Csak rendkívüli helyzetekben szokták alkalmazni, az állam biztonságát vagy társadalmi rendjét súlyosan fenyegető külső vagy belső veszély esetén.

Szabad Nép
Kommunista politikai napilap. 1942. február 1-jén indult mint az illegális KMP lapja. 1945 februárjától a Magyar Kommunista Párt – 1948 júniusától az MDP –központi napilapja, főszerkesztője 1948-ig Révai József volt. Példányszáma 1953-ban meghaladta a 700 ezret. 1953-ig újságírói gárdáját az abszolút lojalitás jellemezte a párt vezetése iránt, szerkesztőségébe csak a sztálini rendszert vakon szolgáló kommunista-sztálinista újságírók kerülhettek be. Nagy Imre első miniszterelnöksége idején a Szabad Népben is kialakult a miniszterelnök támogatóinak (és ellenfeleinek) tábora. 1956. október 23-án a tömeg megostromolta a Szabad Nép Blaha Lujza téri, az akkor még álló Nemzeti Színház mögött lévő épületét, majd egy héttel később Dudás József és csoportja foglalta el a székházat és a lap nyomdáját. A forradalom idején a Szabad Nép a Nagy Imre-kormányt támogatta, azonban nemigen sikerült bizalmat keltenie maga iránt. A lap utolsó száma 1956. október 29-én jelent meg, majd átadta helyét a Népszabadságnak.

Szabad Nép-félóra
Az ötvenes években a munkahelyeken tartott politikai viták. Ezeken a megjelenés kötelező volt, a dolgozóknak magyarázniuk, kommentálniuk kellett az aznapi Szabad Népben megjelent fontosabb híreket, a vezércikket. Természetesen tényleges vitáról szó sem lehetett, a résztvevők mindannyian a párt iránti elkötelezettségüket igyekeztek bizonyítani.

SZKP - Szovjetunió Kommunista Pártja
Az 1875-ig visszanyúló előzmények után az SZKP közvetlen elődje az 1918 márciusában alakult Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt, majd amikor az orosz polgárháború győztes befejezése után, 1922-ben megalakult a kommunista Szovjetunió, 1925-ben a párt nevét is átkeresztelték Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjára. Lenin 1924. januári halála után az SZK(b)P vezetését Sztálin vette át. A párt a Szovjetunió mindenható szerve lett, az országot az SZK(b)P és annak egyszemélyi vezetője, Sztálin irányította, teljhatalommal. 1952-ben a pártot ismét átkeresztelték, neve Össz-szövetségi Kommunista (bolsevik) Párt, a közhasználatban a Szovjetunió Kommunista Pártja. Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után utóda Hruscsov lett, akit 1964-ben vezetőségbeli elvtársai puccsszerűen távolítottak el a hatalomból, s helyére Brezsnyev került. Az SZKP taglétszáma tízmillió körül mozgott.

SZKP Elnöksége
Pontosabban az SZKP Központi Bizottságának Elnöksége, hiszen a testületet a KB választotta: 1952 és 1966 között a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának Politikai Bizottságát nevezték Elnökségnek. Az Elnökség funkciója teljesen megegyezett a Politikai Bizottságéval, csak a neve volt más (az is csak időlegesen).

SZKP XX. kongresszusa
A Szovjetunió Kommunista Pártja 1956. február 14. és 25. között tartotta XX. kongresszusát. Ennek legnagyobb eseménye a szovjet pártvezető, Nyikita Hruscsov titkos, zárt ajtók mögött elmondott beszéde volt, amelyben úgy leplezte le félig-meddig a sztálinizmus bűneit, hogy azokért kizárólag a már halott diktátort tette felelőssé. Hruscsov beszéde így is nagy visszhangot váltott ki a jelen lévő szovjet és a külföldi – magyar, lengyel, csehszlovák stb. – pártvezetők körében. A csatlós országok túlnyomó többségében a beszédet nem is hozták nyilvánosságra. Magyarországon Rákosi tartott róla rövid beszámolót az MDP KV március 12-13-i ülésén, de a teljes szöveg nyomtatásban csak a Kádár-rendszer bukásakor jelent meg. A beszéd Lengyelországon és nyugati országokon keresztül mégis elterjedt. Az, hogy a sztálini rendszer bűneit – még ha csonka formában is – maga a szovjet pártvezető mondta ki, azt jelentette, hogy ezután immár nyilvánosan is lehetett bírálni a kommunista rendszer torzulásait. Magyarországon és Lengyelországban a beszéd nyomán erjedés indult meg az uralmon lévő pártban és a társadalomban egyaránt, követelvén saját kommunista vezetőik felelősségre vonását. Hruscsovot ellenfelei 1956 őszén–telén azzal vádolták, hogy a XX. kongresszuson elmondott beszédével kiengedte a szellemet a palackból, vagyis emiatt következtek be a lengyel események és robbant ki a magyar „ellenforradalom”. Ezért – bár a XX. kongresszusra számtalanszor hivatkoztak továbbra is a Szovjetunióban és másutt –, maga Hruscsov fújt visszavonulót.

Szocialista Brigád
A munkahelyi kollektíváknak brigádokba kellett tömörülniük és brigádvezetőt választaniuk. Ő felelt a csoportja munkájáért, s hogy a brigád tagjai a szocialista munkaerkölcsnek megfelelően végezzék munkájukat, éljék az életüket. A brigádnaplóba minden fontos eseményt rögzíteni kellett, a magánélet történéseit is, így például bele kellett ragasztani a színházjegyeket is. Ez azt bizonyította, hogy a dolgozók kulturális téren is továbbképzik magukat, s nemcsak a munka frontján állják meg a helyüket. A brigádok között munkaverseny zajlott, amelynek végeredményét ünnepélyesen kihirdették és a vezetőség ezt oklevél vagy dicséret formájában honorálta. A brigádok a szocialista munkaverseny élenjárói voltak.

Szocialista Internacionálé (SZI)
A szocialista és a szociáldemokrata pártokat egyesítő nemzetközi szervezet. 1951-ben alapították Frankfurt am Mainban. Tagjai elsősorban a nyugat-európai szocialista és szociáldemokrata pártok, valamint a kelet-európai – magyar, román, lengyel, bolgár stb. – emigráns szocialista, illetve szociáldemokrata politikusok voltak. A SZI határozottan elvetette a kommunista pártokkal való együttműködés minden formáját. Taglétszáma 1960-ban 10,7 millió fő volt, székhelye Brüsszel és London.

SZOT - Szakszervezetek Országos Tanácsa
Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után létrehozott, az MDP, majd az MSZMP vezetése alatt álló egységes szakszervezet irányító testülete. Megalakításával a kommunista párt célja az volt, hogy felszámolja a valódi ágazati és egyéb szakszervezeteket, és az egységes szervezet révén teljesen befolyása alá vonja a szakszervezeti mozgalmat. Míg korábban a szakszervezetek a munkások, illetve a tagok valódi érdekvédelmét látták el, addig a SZOT központi tevékenysége az volt, hogy egyfajta áttételként végrehajtassa az aktuális ötéves terveket, munkaversenyeket szervezzen, biztosítsa a kommunista párt által kitűzött célok és termelési eredmények elérését. A SZOT felépítése ugyanolyan központosított és hierarchizált volt, mint a kommunista párté, központi orgánuma a Népszava volt, amely 1948-ig a Magyarországi Szociáldemokrata Párt napilapjaként jelent meg. A SZOT egyik legfőbb irányítója Gáspár Sándor, aki rövid megszakítással 1952-től a rendszer bukásáig annak élén állt.

Szovjet
Jelentése tanács. A szovjetek eredetileg államhatalmi-népképviseleti szervek az orosz cári hatalom 1917-es felbomlása után, amelyek közigazgatási funkciókat töltöttek be. Kezdetben nem feltétlenül álltak a Lenin vezette bolsevik (kommunista) párt oldalán. Személyi összetételüktől függően voltak munkás-, paraszt- és katonatanácsok. Az 1917. novemberi bolsevik hatalomátvétel után a szovjetek egyre inkább a bürokratikus, teljesen hierarchizált kommunista központi hatalom végrehajtó szerveivé váltak, alulról építkező, önigazgató és önkormányzati jellegüket egyszer s mindenkorra elveszítették. Az 1956-os magyar forradalom idején alakult munkástanácsok ugyanilyen önigazgató-néphatalmi szervként jöttek létre és működtek.

Szovjetizálás (szovjetesítés)
A Szovjetunióban meghonosított és bevezetett, a SZU sajátosságainak megfelelően kialakult kommunista rendszer „exportálása” a közép- és kelet-európai országokba a második világháború után. A szovjetesítés azt is jelentette, hogy semmibe véve egy adott ország – például Magyarország – hagyományait, kultúráját, gazdasági fejlettségét stb., egy teljesen idegen rendszert erőltettek rá. A szovjet rendszer jellemző vonásai, amelyeket a kelet-európai kommunista államokba is átültettek: egy párt, a kommunista párt abszolút diktatúrája – ez vezeti és irányítja az országot; a párt vezérének személyi kultusza és mindenhatósága; az önigazgatás felszámolása, a politikai élet és a gazdaság teljes központosítása (például egy központi bank, központi tervgazdálkodás, öt- vagy hatéves tervek), oly módon, hogy minden egy helyre, a kommunista párt bürokráciája alá van rendelve; a közélet és a kultúra egységesítése: például egy írószövetség, egy ifjúsági szervezet, egy szakszervezet; az alulról jövő kezdeményezések és szerveződések betiltása; felülről létrehozott és ellenőrzött társadalmi szervezetek megalakítása, amelyek kizárólagos feladata a rendszer saját eszközökkel való szolgálata; a nehézipar mindenáron való fejlesztése; koncepciós politikai és gazdasági perek; a nemzeti sajátosságok felszámolása a kötelező internacionalizmus nevében; a kommunista és munkásmozgalmi ünnepek kötelezően tömeges megünneplése; a társadalom magánéletének, privátszférájának elvétele; a mezőgazdaság területén az erőszakos kollektivizálás, vagyis a parasztok termelőszövetkezetekbe való kényszerítése, a be nem lépők, illetve a gazdag parasztok zaklatása és bebörtönzése; állandó ellenségkeresés; terror; az emberek megfélemlítése; a politikai rendőrség (az állambiztonság) mindenható jelenléte; a rendszer bárminemű kritikusaival szembeni kegyetlen megtorlás; a vallás üldözése; a papok és hívők bebörtönzése; a korábbi politikai rendszer teljes körű tagadása és elitjének, uralkodó osztályainak üldözése; a nem kommunista hagyományok felszámolása; a kötelező munkaversenyek; a termelésben a mennyiség előtérbe állítása a minőség helyett; a kommunista ideológia, a marxizmus–leninizmus kötelezővé tétele, hogy bármilyen tudományos (történeti, irodalmi stb.) alkotás csak ennek szellemében születhetett stb.

Szövetkezetesítés
Más néven a mezőgazdaság szocialista átszervezése (kollektivizálás). Lenin elképzeléseinek megfelelően a parasztok saját földjüket vitték volna be egy közös termelőszövetkezetbe, ahol az így összeállt földterületet közösen művelték volna meg. Lenin úgy gondolta, hogy a parasztok maguk fogják felismerni a közös művelés előnyeit, és önként, a saját akaratukból hoznak létre termelőszövetkezeteket, mert felismert gazdasági érdekük ezt kívánja. A valóságban ennek épp az ellenkezője történt. Az 1920-as évek végétől kezdve a Szovjetunióban erőszakkal hajtották végre a szövetkezetesítést, mert a parasztok túlnyomó többsége nem volt hajlandó saját földjét bevinni a közösbe. Magyarországon 1948-tól szintén megkezdődött az erőszakos szövetkezetesítés, amit 1953-ban Nagy Imre refromjai fékeztek le.

Sztahanovista mozgalom (Sztahanov-mozgalom)
Nevét Alekszej Grigorjevics Sztahanov-ról kapta, aki az 1935. augusztus 30-ról 31-re virradó éjszakai műszakban, 5 óra 45 perc alatt 104 tonna szenet menesztett, a norma által előírt 7 tonna helyett. A mozgalom célja a szocialista munkaverseny létrehozása, azaz az egyes munkások önálló kezdeményezésekre buzdítása, a teljesítmények fokozása, a gépek teljesebb kihasználása, és a fejlettebb munkamódszerek átadása volt. „Sztahanovistának” mondták azt az embert, aki jóval többet dolgozott, vagy többet tudott dolgozni, mint az elvárt volt. Használata a közbeszédben gyakran pejoratív értelemmel bírt, mivel általában nem valódi teljesítmény állt mögötte, hanem valamilyen politikai kampány. Normális munkakörülmények mellett megvalósíthatatlan teljesítményt jelentett, ezt azonban gyakran kihasználták a normák aránytalan emelésére.

Sztálin (Dunai) Vasmű
Magyarország egyik legnagyobb nehézipari létesítménye, az erőltetett, értelmetlen és gazdaságtalan nehéziparosítás egyik példaképe. 1950-ben – az első ötéves terv keretében – a harmadik világháborúra való katonai fegyverkezés sztálini parancsára kezdték építeni Dunapentelén, amelyet hamarosan Sztálinvárosnak neveztek el (egészen 1961-ig, amikor a település a Dunaújváros nevet kapta). Maga a vasmű is a szovjet diktátor nevét vette fel.

Szuverén
Önálló, független, bel- és külföldön hivatalosan is elismert ország vagy annak kormánya. A szuverén országot és kormányát a nemzetközi diplomáciában egyenrangú félként kezelik, az ország belügyeibe semmilyen más ország nem szól és nem avatkozik bele.

Tagosítás
Az elaprózódott földparcellák összevonása nagyobb táblákba. Az erőszakos szövetkezetesítés időszakában – 1948-tól kezdve – a tagosítás elméletileg a tervszerű földhasználat megvalósítását, a téeszekbe kényszerített, földjeiket közös tulajdonba adott parasztok parcelláinak a nagyüzemi gazdálkodás kialakítása érdekében történő összevonását, egyben a jobb földek megszerzését szolgálta. A gyakorlatban ettől számos esetben eltértek, és a tagosítás sok esetben büntetési eszközzé vált.

Tanácsapparátus
Magyarországon 1950-ben felszámolták az addigi önkormányzatokat, és helyükre – szovjet minta nyomán – felálították a tanácsokat. A helyi tanácsok nem voltak önállóak, hanem a Belügyminisztérium, majd 1954-től a Minisztertanács Tanácsi Hivatala alá voltak rendelve. Fő feladatuk az volt, hogy a központi államigazgatási szervek által megszabott feladatokat helyi szinten végrehajtassák A tanácsokon kiépített bürokratikus szerv, az apparátus nem kötődött ahhoz a településhez, ahol a tanács működött (még akkor sem, ha az apparátus tagjai ott laktak), hanem létében és személyében szintén a központi szervektől függött, mindent megtett a felülről jövő utasítások végrehajtásáért.

Tanácsköztársaság
Magyarország kommunista államformája volt 1919. március 21. és augusztus 1. között. A tanácsköztársaság gyakorlatilag teljhatalmú irányító szerve – kormánya – a Forradalmi Kormányzótanács lett. A miniszteri feladatokat a népbiztosok látták el, névleges vezetőjük Garbai Sándor volt, ténylegesen azonban a külügyi népbiztos szerepét betöltő Kun Béla volt a legbefolyásosabb politikus. A hatalom megtartása érdekében létrehozták a Vörös Őrséget. Az elégedetlenkedők megfélemlítésére, az „osztályellenség” megsemmisítésére, a belső felkelések letörésére terrorista különítményeket hoztak létre („Lenin-fiúk”).

Társutas
Így nevezték a kommunisták kezdetben azokat az értelmiségieket (később más pártbeli politikusokat is), akik rokonszenveztek a kommunista eszmékkel, és bizonyos esetekben a kommunisták mellett léptek fel.

Termelőszövetkezet (TSZ)
A „téeszesítést” a Rákosi korszakban vezették be Magyarországon szovjet mintára, a földek állami tulajdonba vételét jelentette. Mivel komoly ellenállásba ütközött a parasztok részéről, erőszakkal kellett kikényszeríteni és a termelés visszaeséséhez vezetett. Gazdasági szempontból elsősorban az iparosodást szolgálta, mert biztosította a szükséges munkaerőt és megkönnyítette az erőforrások elvonását. 1959-1961 között is folyt a mezőgazdaság kollektivizálása, azonban ekkortól a tagok már kedvezményeket is kaptak, gépeket biztosítottak a gazdálkodáshoz és kiterjesztették a társadalombiztosítást a téeszek dolgozóira. A Termelőszövetkezetekbe kényszerített parasztok kárpótlásáról csak később, a rendszerváltozás után döntöttek.

Többpártrendszer
A polgári demokratikus állam egyik alapeleme. Lényege, hogy a politikai életben több párt vesz részt, amelyekre a választók a szabad választások alkalmával szavaznak, és így bejuttathatják azokat a parlamentbe, ahol vagy kormány- vagy ellenzéki pártok lesznek. A többpártrendszer kizárja azt, hogy egyetlen párt kisajátítsa magának a teljhatalmat. A pártok elfogadják a demokratikus játékszabályokat, hogy a hatalmat erőszakosan nem ragadják meg, hogy kormányzati pozícióba a választók akaratából kerülnek, de bizonyos időszakonként – szabad választásokon – le is válthatják őket. A többpártrendszer visszaállítása az 1956-os forradalom egyik alapkövetelése volt, amelyet a Nagy Imre-kormány el is fogadott. November 4. után a Kádár-kormány visszaállította az egypártrendszert, a kommunista párt, az MSZMP teljhatalmával.

Úttörő
Az úttörők a kommunista ifjúsági mozgalom tagjai voltak. A kisdobosok, felső tagozatba lépve kisdobosból úttörővé váltak. A Magyar Úttörők Szövetsége („a gyermekek önkéntes tömegszervezeti tömörülése”) a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség vezetése alatt alakult meg, 1946-ban. 1946 és 1948 között a kommunisták nagy számban épültek be a cserkészek közé, előkészítve azok 1948-as beolvasztását az úttörőmozgalomba. A létező szocializmus alatt az iskolás gyermekek túlnyomó többsége tagja volt ennek a szervezetnek, amelyben a kommunista ideológiai nevelés döntő szerepet játszott. Az úttörőmozgalmat elsősorban az új politikai berendezkedés céljaira, a kommunista ideológia terjesztésére használták. A mozgalom alapvető feladata az volt, hogy tagjait "a párt iránti szeretetre és hűségre, proletár nemzetköziségre" nevelje.

Úttörők 12 pontja
1. Az úttörő hű gyermeke hazánknak, a Magyar Népköztársaságnak, felelősséggel dolgozik érte.
2. Az úttörő erősíti a népek barátságát, védi a vörös nyakkendő becsületét.
3. Az úttörő szorgalmasan tanul, a világ és önmaga megismerésére törekszik.
4. Az úttörő gyarapítja, és védi a szocialista társadalom értékeit.
5. Az úttörő ahol tud, segít, és önként szolgálja a közösséget.
6. Az úttörő igazat mond, és igazságosan cselekszik.
7. Az úttörő szereti, tiszteli szüleit, nevelőit, és az idősebbeket.
8. Az úttörő igaz, hű barát.
9. Az úttörő bátor és fegyelmezett.
10. Az úttörő szereti és védi a természetet.
11. Az úttörő edzi testét és óvja egészségét.
12. Az úttörő úgy él, hogy méltó legyen a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagságára.

Úttörősajtó
Azokat a központi lapokat és folyóiratokat nevezték úttörősajtónak, amelyek a Magyar Úttörők Szövetsége elvi irányításával tevékenykedtek. A központi lapok és folyóiratok, első számuk megjelenésének sorrendjében a következőek voltak: Úttörő Gyermekújság, Pajtás, Úttörővezető, Őrsvezető, Hüvelyk Matyi, Úttörő, Kisdobos, Dörmögő Dömötör, Tábortűz, Kincskereső, Ifjúvezető és a Hogyan?. A központi úttörőlapokon és folyóiratokon kívül időszakosan számos csapatújság, úttörőházi híradó, tábori újság, stb. jelent meg, ezek is az úttörősajtóhoz sorolhatóak.

Úttörő Színház
A Paulay Ede utcai Művész Színházat 1949-ben, államosítása után Úttörő Színház néven nyitották meg újra. Elsődleges feladata az volt, hogy a 14 éven aluli gyerekközönséggel megismertesse a színház világát, de emellett természetesen a fiatalság politikai és erkölcsi nevelése sem volt elhanyagolható cél.

Úttörő Áruház
Az Úttörő Áruház a szocializmus egyik legjelentősebb áruháza volt, amely a Centrum Áruházak csoportjába tartozott. Budapest központjának egyik legvonzóbb, legjobban megközelíthető épületegyüttesében, a Kossuth Lajos utca 7–9., illetve a Reáltanoda utca 8–10. által határolt épületben kapott helyet, amelynek alapterülete mintegy 2 500 négyzetmétert tett ki.

Varsói Szerződés (VSZ)
1955 májusában alakult Varsóban, ahol Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió képviselői barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést írtak alá (Albánia néhány évvel később kilépett a szervezetből). Noha a VSZ deklaráltan védelmi katonai szövetség volt, ennek ellenére támadó hadműveleti terveket dolgozott ki a nyugat-európai országok ellen, illetve a VSZ fegyveres ereje a tagországok kommunista társadalmi rendjének fegyveres fenntartását szolgálta. A VSZ megalakítása egyben abból a célból is történt, hogy a Szovjetunió intézményes jogi kereteket biztosítson a kelet-európai kommunista csatlós országok feletti uralmának. A VSZ kizárólagos vezető ereje a SZU volt, két legfontosabb intézménye: Politikai Tanácskozó Testület és Egyesített Fegyveres Erők.

Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erői
A Szovjetunió vezette Varsói Szerződés katonai szerve. Az egyesített fegyveres erők kötelékébe tartoztak a VSZ-tagországok fegyveres erői (a szovjet haderőnek viszont csak egy része). Ennek élén mindig szovjet főparancsnok állt, Moszkva határozott és döntött minden kérdésben. Az egyesített fegyveres erők kötelékébe mintegy négymillió katona tartozott. A VSZ Egyesített Fegyveres Erőit egyetlen alkalommal vetették be, 1968 augusztusában, a szovjet típusú kommunista rendszer fenntartására Csehszlovákiában. (A magyar forradalmat 1956-ban a VSZ kötelékébe tartozó szovjet csapatok verték ugyan le, de a többi állam katonai erőinek részvétele nélkül.)

Vörösterror
A kommunista mozgalom szimpatizánsai, az ún. „vörösök” által véghezvitt, politikai indíttatású erőszakhullám. Az eredetileg az orosz polgárháborúhoz kapcsolódó kifejezés idehaza elsősorban a Magyarországi Tanácsköztársaság alatt elkövetett atrocitások kapcsán épült be a köztudatba. Az 1919-es Tanácsköztársaság idején a vörösterror első áldozatai között volt id. Hollán Sándor és fia, ifjabb Hollán Sándor. Mindkettejüket 1919. április 22-én éjjel hurcolták el Pauler utcai lakásukból, majd a Lánchíd budai pillérének déli oldalán tarkón lőtték őket, holttestüket pedig a Dunába lökték. A vörösterror halálos áldozatainak szám 300-600 fő közé becsülhető. Dr. Váry Albert 1922-ben kiadott, „A vörös uralom áldozata Magyarországon” című könyve 590 halálos áldozatot dokumentál.

Forrás: Kommunizmusaldozatai.kormany.hu archív; Rev.hu